8.fejezet

-Miért hagysz itt minket?

-Nem hagylak itt titeket-válaszoltam-Csak kirándulok egy kicsit.

Bepakoltam a táskámba még két váltó ruhát és felálltam körülnézni, hogy mindent eltettem e ami kell. Gőzös sincs Tails Doll mikor került be a szobámba de amióta pakolok ott ült az ágyamon és öt percenként megkérdezte, hogy miért megyek el. Kicsit rövid a memóriája…

-Miért hagysz itt minket? Talán félsz tőlünk?-kérdezte újra félrebillentve kis fejét.

-Mégis ki félne egy plüss rókától Doll? És még egyszer elmondom neked, hogy nem fogok kiköltözni. Csak dolgom van a másik kontinensen..

Itt meg is álltam mivel eszembe jutott egy igen jó kérdés. Hogy jutok át?

A cuccaimat a szobámba hagytam míg lerohantam a nappaliba. Reméltem ott találom Maskyt aki talán kisegíthet néhány tippel.. De balszerencsémre csak néhány színes, véres kis póni ücsörgött a kanapén és hangosan nevetgéltek. Átkutattam az egész felső szintet hátha összeakadok valamelyik proxyval aki tudna segíteni. Nagy sietségemben megbotlottam Grinnyben és sikeresen orra buktam.

-Vigyázz hova lépsz csitri!-fújtatott a gyilkos macska.

-Tehetek róla hogy láb alatt vagy te dög??-felálltam, leporoltam a nadrágom aztán tovább siettem mielőtt kapok néhány karmolást attól a bolhabusztól…

 Annyira hihetetlen.. Néhány hete még csak egy normális, egyszerű lányként éltem mindennapjaimat most pedig furcsábbnál furcsább teremtményekkel vagyok összezárva. Arról ne is beszéljünk hogy kontinenst akarok ugrani egy több száz évvel ezelőtt élt ősöm miatt és azért mert néhány démon a nyomomban van és “őrizni” próbál engem.. Ha ezt egy hónappal ezelőtt hallottam volna akkor nagy valószínűséggel kiröhögtem volna a mesélőt. De most…

 Idő közben kiértem a teraszra. Toby az egyik székkel hintázott és bambult az erdő felé.

-Szevasz! Nem láttad Maskyt vagy Hoodiet?-tettem fel a kérdést a tikkelő proxytól aki először fel se eszmélt rám.

-M..mi? Oh.. Nem, nem lát..láttam. M..mié..ért?

-Hosszú.. Maskyval tegnap beszéltem utoljára. Azóta nem láttam egyikőjüket sem. Talán munkán vannak?

-N..nem.. A..aa..azt.. nem h..hisz..hiszem. A..a.. m..mes..mest..er ne..nem ad..ado..adott sem..semm..

-Szóval nem kaptatok munkát. Értem. Ez kellemetlen… Pedig szükségem lenne rájuk…

-M..miért? É..énn nem t..tud..ok s..se..

-Nem hiszem.

Nyílt az ajtó és Clocwork lépett ki fáradt, táskás szemekkel.

-Szia Clocky! Hogy érzed magad?

-Mint a mosott szar.. B@zdm€g… Annyira fáj a fejem…-beletúrt kócos hajába és levágódott Toby mellé. A srác csak meglepetten nézte és nem értette mi a baja.

-Mit bámulsz?-mordult rá a fiúra-Jut eszembe! Ash ezt Hoodie hagyta itt neked. Hajnalban egyszer felkeltem és akkor a kezembe nyomta hogy ha felébredtél ezt adjam oda neked.

Elvettem a papírt és elolvastam mi állt rajta:

Ha minden jól megy akkor el tudom intézni az utat Németországba. Tízre érj ki a betonútig. Ott foglak várni.

Brian

Felmentem a kis hátizsákomért aztán rohantam az említett helyig. Kiérve két alakkal kerültem szembe. Brian volt az egyik viszont a másik férfit nem ismertem.

-Szóval hogy akarunk átszökni?-kérdeztem lihegve.

-Teleportálunk-válaszolta az idegen férfi.Testét rengeteg vágás borította nyakán pedig egy széles és mély vágás éktelenkedett. Mégis hogy élte túl azt a sebet?

-Ash, ő itt Mr. Scars. Ő is a Collectivekhez tartozott. Viszont Firebrandhez hasonlóan öntudatra ébredt és most Slender ellen lázad.

A banda név hallatán összerezzentem de a folytatás megnyugtatott. Ettől függetlenül nem bíztam benne. Ő is démon.

-El tudsz vinni kettőnket is?

-Természetesen igen-bólintott-Bár nem dolgozom Slendermannak nagyjából tudom merre jár… Hát akkor kapaszkodjatok. Lehet megérkezve rosszul lesztek.

Egy másodpercnyi idő alatt megváltozott körülöttem a tér és a beton helyett a puha földön álltam. Ahogy lenéztem rögtön megszédültem és térdre zuhantam. Brian egy fának támaszkodva meg tudott állni. Egy fél percig szédültünk aztán Hoodie felhúzott.  Mr. Scars már nem volt velünk.

-Mégis hogy vetted rá hogy segítsen? És egyeltalán hogy találtál rá?

-Masky kutatta fel. Viszont ennek hatalmas koncentráció volt az ára így jelenleg egy motelban fekszik ájultan...

Pihentünk még egy kicsit a tér ugrás miatt. Ezalatt Brian ellenőrizte a fegyvereit. Sose indul el felkészületlenül.

-Merre indulunk?-kérdeztem a végtelen erdőt pásztázva.

Társam pisztolyával az egyik irányba mutatott ahol a nagy gazban sikerült észrevennem egy régi csapást. Talán egy órát sétálhattunk míg nem kiértünk az erdőből. A félhomály után bántotta szememet az erős fény így eltakartam szememet. Elvettem a kezem mikor sikerült megszoknom. Régi épületek romjaira bukkantunk amikből alig maradt valami. A ház alapok formáiból arra következtettünk hogy egykor talán egy falu állhatott itt. Egy-két fal még épen maradt amiket körbe is jártunk. Épp vissza akartam menni az útra mikor Hoodie megragadta a karomat és visszahúzott, számat pedig befogta.

-Shhh. Maradj veszteg…-suttogta én meg szótfogadtam így elengedett. A falon lévő lyukakon keresztül kilestünk. A falucska egykori főterén állt valaki. Csendben meredt maga elé. Nem volt nehéz kitalálni kivel álltunk szemben. Slenderman. Lassan felénk fordította fejét. Megfagyott bennem a vér. Észrevett minket. Brian nagyot nyelt de még mindig csendben gubbasztottunk. Megfogta a karomat.

-Maradj mellettem-suttogta-Ha szétválunk végképp semmi esélyünk.

-Miért most van?

-Nincs. Slender már nem áll ott.

-Fussunk?

-Felesleges.

-Akkor?

-Várunk. Csak az a lényeg, hogy ne fordulj meg.

-Miért?

-Mert mögöttünk áll.

Kihagyott a szívverésem. Mondania se kellett volna. Nem mertem megfordulni. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Éreztem, hogy figyelnek. Hoodie erősebben szorította karomat. Még egyszer nyelt.

-Hát eljöttél magadtól?-kérdezte a mély, lassú hang mögülünk-Megfordulhattok, nem öllek meg titeket kivételesen.

Szép lassan felegyenesedtünk és Slendermanra szegeztük tekintetünket. A két méter magas lény hátából csápok kúszta ki és úsztak felénk. Hoodie köhögni kezdett. Levette a maszkot hogy több levegőhöz jusson de ez sem segített neki. A földre zuhant. Köhögő roham tört rá ami epilepsziás görccsé alakult.

-Hálátlan, hűtlen korcs…-a vezér egyik csápjával felemelt egy hatalmas farönköt, meglendítette és Hoodie fejéhez vágta. Ömlött belőle a vér de kiáltani se tudott a fájdalomtól. Slender letette a rönköt és csápjával átkarolta társam fejét majd erősen megszorította.

-Látod Ashley, ez jár annak aki ellenszegül.

-Ő csak engem kísért.

-Nem hat meg.

-Mit akarsz tőlem Slenderman? Miért vagyok neked olyan fontos hogy testőrséget is kapok?

Nem válaszolt. Elengedte Briant aztán eltűnt. Odarohantam hozzá és letérdeltem mellé.

-Egyben vagy?

-..Úgy ahogy..-morogta óvatosan a fejét tapogatva. Felszisszent mikor a sebhez nyúlt-Na hogyan tovább?

-Nem tudom…-sóhajtottam-Most még jobban összekuszálódtak bennem a dolgok. Az egyik ősöm… ez a német kis falu...hogy Slendy itt szokott időzni… Mégis miért vannak ezek?-kérdeztem. Igazából csak magamnak tettem fel a kérdéseket. Nem is vártam, hogy választ kapjak Hoodietól.

-Járjuk át még egyszer a falut. Utána kitaláljuk hogy jutunk haza.

Bólintottam és felsegítettem. Még vagy egy órát elbóklásztunk a falu romjai között mikor észrevettem egy kiálló fadarabot ami egész épnek tűnt. Közelebbről is szemügyre vettük.

-Ez egy síremlék-állapította meg Brian. Leguggolt elé, hogy elolvashassa a rajta álló nevet.

“Karla Müller und Konrad Aumann”

-Konrad! Az ő leszármazottja vagyok!-mutattam rá a névre-De.. Ki az a Karla?

-Nem tudom. Viszont szerintem ennél többet már nem fogunk megtudni.

-Jó. De akkor is ennyivel előrébb vagyunk.

-Előrébb? Inkább még egy kérdéssel több-felállt az emléktábla mellől-Keressük meg Mr.Scarsot és menjünk haza. Valahogy nincs kedvem itt lenni.

Szerencsére hamar rátaláltunk. A közelben ólálkodott csak vigyázott hogy Slenderman ne vegye észre. Hazaérve Nurse Ann kezelésbe vette Hoodiet én pedig felmentem a szobámba és kipakoltam a feleslegesen vitt cuccokat. Azt hittem többre megyünk. Levágódtam az ágyamra és a plafont bámulva elgondolkoztam.